Wirth Abigail

Wirth Abigail (1990, Budapest) munkáinak elméleti és érzelmi hátterét a neurodivergens létezés mindennapos élménye adja, főképp az önismeret és az önazonosság lehetőségei és korlátai foglalkoztatják. Fontosnak tartja, hogy univerzális nyelven, befogadható és szabadon értelmezhető módon jelenítse meg az emberi érzelmeket, a bizonytalanság létállapotát. Festményein gyakran jelenik meg hímzés, de kerámiával és más eljárásokkal is szívesen foglalkozik a síkfelületből térbe való kilépés lehetőségeként.

Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapképzésének kerámia specializációját végzi, 2010 és 2012, illetve 2015 és 2016 között a Mod’Art International Hungary intézményében divattervezést hallgatott. Festészeti hátterére a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tett szert 2013 és 2014 között. Szerepelt már itthoni és külföldi csoportos kiállításokon is, első egyéni kiállítása 2015-ben volt.

1990, Budapest

Tanulmányok

2021- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Tárgyalkotás BA, Kerámia specializáció

2020-2021
Budapest Art Mentor Program

2015-2016
Mod’Art International Hungary, Divattervezés

2013-2014
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festőművész szak

2010-2012
Mod’Art International Hungary, Divattervezés

Egyéni kiállítások

2022
Hinni akarok, Godot Institute of Contemporary Art, Budapest, Magyarország

2015
Három Hét Galéria, Budapest, Magyarország

 

Csoportos kiállítások
2023
Room of Their Own, Molnár Ani Galéria, Budapest

2021
Felfedezők 4., Képező, Budapest

2020
Young Generation Art Fair, Godot Institute of Contemporary Art, Budapest
Closed Door, Open call csoportos kiállítás, 1111 Galéria, Budapest

2019
Young Generation Art Fair, Godot Institute of Contemporary Art, Budapest
UNICEF / Luppart Alapítvány, Aukció és kiállítás, Brody House, Budapest

2018
Young Generation Art Fair, Godot Institute of Contemporary Art, Budapest

Internation Talent Support 2018, Vogue Italia, Design Exhibition, Trieste, Olaszország

2016
Art Market Budapest, Millenáris, Budapest

Budapest100 ‘100 Years Old Buildings’, Budapest

Vásárok
2023
Budapest Contemporary, Molnár Ani Galéria

Rezidencia programok
2021
Godot Institute of Contemporary Art Residency, Mezőkövesd

2020
Art+Text Gallery, Luppart Foundation Art Residency, Budapest

2019
Art+Text Gallery, Luppart Foundation Art Residency, Budapest

Díjak
2020
Godot Institute of Contemporary Art:5. Godot Művészeti Vásár, 1. hely

2018
International Talent Support – ITS 2018, Finalist (Trieste (IT)
REMIX Bronze Award, REMIX by Vogue Italia (Fur Fashion Week), Milan (IT)

2017
KREÁCIÓ, First place and Special Award, Budapest (HU)

2016
“Gombold Újra!” Közép-Európai divattervezés verseny, Budapest (HU)